Mivel ebben a lapszámunkban elsősorban darukkal és személyemelőkkel foglalkozunk, adta magát, hogy megpróbálunk bejutni a helyszínre és alaposan szemügyre venni a toronynál dolgozó két óriási darut.

A helyszínt végül Németh Szabolccsal, az építkezésen dolgozó darukat üzemeltető Bau-Daru 2001 Kft. ügyvezetőjével járhattuk be.

Északról érkező óriások

A székház generálkivitelezője a Market Építő Zrt., és a szerkezetépítési munkákért felelős leányvállalata, a Moratus Szerkezetépítő Kft. közvetlenül a dán Krøll Cranes A/S-től összesen 5 darab K230F típusú toronydarut bérelt a kivitelezéshez, melyek Dániából egyenesen az építési területre érkeztek.

Németh Szabolcs elmondta, hogy az új toronydaruk ilyen módon történő érkezése körülményes tud lenni, mert sok alkatrész előszerelve, dobozban érkezik, tehát ezeket ilyenkor még be kell fejezniük, ami sok szerelési időt jelent. Ők az építési terület melletti depóban kezdték el ezeknek az elemeknek a befejezését. Ezek után volt csak lehetőségük arra, hogy a darukat beszállítsák az építési területre és felszereljék azokat kezdeti horogmagasságokra. Az 5 darut elsőkörben 42 és 70 méter közötti horogmagasságokra telepítették.

Az épület nagyjából 2020 októberére jutott el abba a stádiumba, hogy el kellett kezdeniük a két toronyépületi darut magasítani és fölfele kúszni velük.

Kirívó megoldások

Ahogy a létesítmény esetében, úgy a darukkal kapcsolatban is érdekes megoldásokat kellett alkalmazni. Németh Szabolcs kiemelte: a magyarországi építésgépesítésben már ezeknek a daruknak a horogmagassága is kirívó és kiemelkedő, mint ahogy az is, hogy a 154 és 165 méteres horogmagasságot mindössze három, épülethez történő kikötéssel sikerült megvalósítaniuk.

Elmondta azt is, hogy a kikötések száma általában gazdasági kérdés, de ebben az esetben az építéstechnológián volt a hangsúly. A toronyház kúszózsalus módszerrel épült, ezért egy szélpajzsot helyeztek el rajta, ami több szintet kitakart a toronydaruk alatt, így oda nem lehetett kikötést csatlakoztatni. Ebből kifolyólag fontos volt, hogy 9 törzstag maradhatott szabadon kikötés nélkül a legalsó kikötés felett. Végül így volt elegendő magasság ahhoz, hogy a szélpajzs tudjon haladni az épülettel. Fontos szempont volt az is, hogy az épület tetejére telepített pumpának is el kellett férnie, emiatt nagy magasságnak kellett rendelkezésre állnia a kikötés és a darugém között, és ezt tudta biztosítani a gyártó – fejtette ki.

Nagy magasságnak
kellett rendelkezésre
állnia a kikötés és
a darugém között.

NEHÉZ ORGANIZÁCIÓS TEREPEN IS KÖNNYŰ VELÜK DOLGOZNI

Egyre növekvő magasság

A daruk magasítása többlépcsőben történt. Mindig, ahogy haladt az épület és lehetőség nyílt a daruk kikötésére, akkor a Moratus Kft. 3 kikötőgerendát helyezett el az épületbe két födém közé rögzítve. Ők ezekre csatlakoztak rá a toronydarukkal. A darura telepíteni lehetett egy úgynevezett kikötőkeretet, amit a törzshöz kellett rögzíteni, utána pedig rudazat segítségével tudták az épülethez rögzíteni, mindezt a toronydaruval el tudták végezni – mondta Németh Szabolcs.

Kúszásonként 5-6 törzstaggal
mentek feljebb

Amikor ez megtörtént, utána lehetett megkezdeni a kúszásos toronydarumagasítást. Hozzáfűzte: ehhez egy speciális kúszókeretre volt szükség, ami két hidraulikus munkahenger segítségével emeli meg a toronydaru tetejét. Ilyenkor az a legfőbb feladat, hogy elválasszák egymástól a daru fejrészét a törzstől, és akkora szabad részt kell biztosítaniuk a kettő között, ahova a következő törzselemet – amit szintén a toronydaruval emelnek fel – be tudják helyezni. Utána ezt rögzíteni kell az előző törzselemhez és ezen kúsznak fölfele – magyarázta a Bau-Daru vezetője.

Egy ilyen törzselem 6 méteres. Ahhoz, hogy 6 méterre kiemeljék a darut, nagyjából 45 percre van szükség, amíg a hidraulika szárakkal fellépdelnek addig, hogy a következő törzselemet be lehessen húzni – fejtette ki. Hozzátette, hogy kúszásonként mindig 5-6 törzstaggal mentek feljebb, amikor oda került az épület, hogy már nem volt elegendő a magasság a toronydaru gémszerkezete és a kúszópumpa gémje között.

i

Speciális tulajdonságok

A Krøll darui a többi gyártó hasonló paraméterű termékeihez képest abban nyújtanak extra előnyt, hogy az előkészületek alatt lehet forogni, mozogni a fejrészükkel a kúszási művelet során. Ennek az az előnye, hogy nem kell előtte egy sorba elrendezni a soron következő törzselemeket. A többi gyártó hasonló darui mindig egy törzstagot használnak balanszsúlyként, hogy mérlegállásba tudják hozni a daru tetejét. Ezzel szemben a dán gyártó megoldása nem a törzselemeket használja balanszsúlyként, és nem a futómacskával és horoggal oldják meg a balanszolást, hanem egy előre rögzített súly segítségével.

Amint ezt sikerült rögzíteniük a gémen, utána a daru folyamatosan mérlegállásban van, és ez lehetővé teszi azt, hogy forogjanak is a tetejével, így nincs az a kényszer, hogy egy vonalba a kúszás tengelyirányába kell elhelyezni el a soron következő törzselemeket. Ez a Bau-Darunak nagy segítség volt a kúszásos magasítások során, mert az építési területnek elég bonyolultak voltak az organizációs adottságai, de így több rendelkezésre álló pozícióban tudták elhelyezni a törzselemeket – sorolta az előnyöket Németh Szabolcs.

Még egy kis ideig láthatók a daruk

A pódiumépület toronydaruit már elbontották, mivel befejezték a munkát. A toronyépület 1-es és 2-es daruja jövő év február eleje-közepéig lesz még a helyszínen, így aki szeretné, addig még kívülről megnézheti a nem szokványos látványt nyújtó gépeket. A két nagy daru addig még sok alvállalkozót fog kiszolgálni. Mivel a külső Geda felvonókat is elbontották, jelenleg a toronydaruk juttatják fel a legtöbb anyagot az épületre. Most az a legfontosabb feladat, hogy mindent feljuttassanak a gépekkel, ami bekerül az épületbe jövő februárig, utána pedig a toronydaruk is befejezik a munkát.

Így dolgoznak a piros óriások

A Mol Campus kivitelezésén megnézhettük akció közben a toronyépületnél dolgozó óriási Krøll toronydarukat. A nem mindennapi gépekről és az építményről is hoztunk fotókat. A tériszonyosok óvatosan böngésszék a galériát.