2025. szeptember 24.


KÁROLY ATOMERŐMŰVET
ÉPÍT ANGLIÁBAN


KÁROLY ATOMERŐMŰVET ÉPÍT ANGLIÁBAN
Bár Nagy-Britanniában járunk, nem III. Károlyról van szó, hanem egy másik királyról: az óriásdaruk királyáról.
A Délnyugat-Angliában épülő Hinkley Point C sok szempontból fontos beruházás a brit nemzetgazdaság számára. Többek közt azért is, mert az országban 30 éve nem épült nukleáris erőmű. Az sem mellékes, hogy elkészültét követően a két, egyenként 3200 MW teljesítményű nyomottvizes reaktor mintegy 6 millió brit háztartást lesz képes tiszta energiával ellátni.
Azonban akad egy bökkenő: az erőmű építése a kivitelező EDF Energy legóvatosabb becslései szerint is ötéves késésben van, tehát jelen állás szerint 2031-nél korábban aligha kezdődhet meg az áramtermelés. Az ilyesfajta késedelmek nem számítanak kirívónak a gigantikus energiaipari projektek esetében (mi magyarok is tudnánk mesélni a Paks 2 beruházásról), és a Hinkley Point esetében a problémákra még a koronavírus-járvány is rátett egy lapáttal.

Bár Nagy-Britanniában járunk, nem III. Károlyról van szó, hanem egy másik királyról: az óriásdaruk királyáról.
A Délnyugat-Angliában épülő Hinkley Point C sok szempontból fontos beruházás a brit nemzetgazdaság számára. Többek közt azért is, mert az országban 30 éve nem épült nukleáris erőmű. Az sem mellékes, hogy elkészültét követően a két, egyenként 3200 MW teljesítményű nyomottvizes reaktor mintegy 6 millió brit háztartást lesz képes tiszta energiával ellátni.
Azonban akad egy bökkenő: az erőmű építése a kivitelező EDF Energy legóvatosabb becslései szerint is ötéves késésben van, tehát jelen állás szerint 2031-nél korábban aligha kezdődhet meg az áramtermelés. Az ilyesfajta késedelmek nem számítanak kirívónak a gigantikus energiaipari projektek esetében (mi magyarok is tudnánk mesélni a Paks 2 beruházásról), és a Hinkley Point esetében a problémákra még a koronavírus-járvány is rátett egy lapáttal.


FÓKUSZBAN AZ ELŐREGYÁRTÁS
Miután a pandémia megakasztotta a második reaktorépület kivitelezését, az EDF szakemberei olyan technológiák után néztek, melyekkel legalább részben behozható a lemaradás. Figyelmük így fordult az ágazatban egyre meghatározóbbá váló ipari előregyártás felé, ám számos előnye mellett ez több kihívást is rejt. A módszer révén ellenőrzött körülmények között, korábban elképzelhetetlen precizitással gyárthatók le hatalmas méretű modulok is, ezzel mérsékelve az időjárási körülményeknek való kitettséget és feljebb tornázva a hatékonyságot. Másfelől viszont mind erősebb és fejlettebb emelőgépek szükségesek az előregyártott elemek mozgatásához.
Amint az EDF vezérigazgatója elmondta, az első reaktor építésénél leszűrt tanulságokra támaszkodva sikerült fejleszteni az eljárásokon, melynek köszönhetően a második reaktor kivitelezése körülbelül háromnegyed annyi időt vehet igénybe – mindezt úgy, hogy a munka harmadával kevesebb munkással volt megvalósítható.
A másik véglet
A Hinkley Point C jelenleg Európa legnagyobb energiaipari projektje, azonban a kivitelezés komplexitását látva máshol jóval kisebb léptékben gondolkoznak. Nemrég érkezett a hír, hogy az Orlen és a Synthos Green Energy vállalatok konzorciuma megszerezte a szükséges engedélyeket, és a közeljövőben megindulhat Európa első kisméretű moduláris atomreaktorának építése a lengyelországi Włocławek közelében.
A projekt a GE Vernova Hitachi Nuclear Energy által kidolgozott BWRX-300 reaktormodellen alapszik majd, melyből a konzorcium a következő tíz évben legalább kettőt kíván üzembe helyezni összesen 0,6 GW kapacitással. A kivitelezés konkrét ütemezéséről egyelőre nem szól a fáma, mindenesetre a kisméretű nukleáris erőművekre komoly szerep hárulhat a lengyel energiamix zöldebbé tételében, az ország áramtermelése ugyanis nagyrészt még mindig széntüzelésű erőműveken alapul.

Főhajtás az alapító előtt
Szintén beszédes adat, hogy a különféle szerkezeteknek már 60 százaléka készül előregyártással. Itt jön képbe „Big Carl”, a Hinkley Point C munkaterületén dolgozó gigászi emelőgép. A legnagyobb kiépítésben 250 méter magas monstrum hivatalos típusjele SGC-250, melyben az SCG előtag jelentése nemes egyszerűséggel Sarens Giant Crane (Sarens óriásdaru), a becenévvel pedig a gyártó cég alapítója, Carl Serens előtti tisztelegnek.
Hogy a munka során a kivitelező milyen alaposan kihasználja a Big Carlban rejlő lehetőségeket, azt jól mutatja, hogy az emelőgép 2019 óta dolgozik a helyszínen, és mire a projekt véget ér, a segítségével megemelt nagytömegű elemek száma eléri majd a 700-at.


5200 tonna ellensúly
Természetesen a világon nem ez az egy óriásdaru létezik, az SGC-250 viszont különleges abból a szempontból, hogy képes teljesen kiépített konfigurációban, jelentősebb megbontás nélkül is helyet változtatni. Ezt úgy sikerült elérni, hogy a 360 fokos körbeforgathatóságot szavatoló kerekek mellett külön járóművet kapott a helyváltoztató mozgáshoz – utóbbi hidraulikusan behúzható, ha nincs rá szükség, és ugyanígy kitolható, ha a daruval új pozíciót kell felvenni. Ehhez kapcsolódik a Big Carl másik nagy előnye is: hála a járószerkezet kialakításának, a talajnyomás viszonylag alacsony marad (teljes terheléssel sem éri el a 25 tonna/négyzetméter értéket), így ott is bevethető, ahol viszonylag alacsony a talaj teherbírása.
A Sarens rekorder daruja hajón, majd (400 tehergépkocsi használatával) közúton érkezett a Hinkley Point munkaterületére, ahol felállítása mindössze 10 hetet vett igénybe. Szerelés szempontjából is fontos a moduláris ellensúly, ami 52 speciális konténerből épül fel. Ezeket helyben töltik fel a rendelkezésre álló szemcsés anyaggal (homokkal), hogy egy-egy konténer tömege elérje a 100 tonnát. Ebből könnyen kiszámítható, hogy a komplett ellensúly nagyjából 5200 tonnás. Ez pedig egyáltalán nem túlzó, hiszen az SGC-250 maximális emelési kapacitása eléri az 5000 tonnát, de még 100 méteres kinyúlás mellett is 2000 tonnát emelhet fel.
10 tonnától 1600-ig
Ennél fogva könnyedén megbirkózhat a délnyugat-angliai atomerőmű építésénél előforduló emelési feladatokkal, ugyanis a megmozgatandó csőszekciók, előregyártott betonszerkezetek, acélidomok és gépek közül a legkönnyebb 10 tonnát, míg a legnehezebb 1600 tonnát nyom a képzeletbeli mérlegen. A Big Carl legutóbb a nyár folyamán került be a hírekbe egy igen látványos emelési művelettel, melynek során a második reaktor 245 tonnás, 47 méter átmérőjű előregyártott acélkupolája került a helyére. A munkaterületen alaposan kihasználják a daru mozgékonyságát is, mivel az emelési feladatokat három különböző pozícióból kell elvégezni.
A gyártó bízik benne, hogy a Big Carl képességeit az atomerőművek építése mellett más területeken is kamatoztathatja majd, ha küldetése véget ér a Hinkley Point C építkezésénél.

Képek: EDF Energy, Sarens, GE Vernova Hitachi