Pikk-pakk tető alá hozza a munkákat a Jekko pókdaru

Pikk-pakk tető alá hozza a munkákat a
Jekko pókdaru

Az elmúlt években partnerbemutatóink révén a mély- és magasépítés számos szegletébe tettünk kiruccanást, a sor pedig ezúttal is folytatódik, hiszen nemrég a Pikk Pakk Tető.hu Kft.-nél vendégeskedtünk. A társaság nevéből nem nehéz kitalálni, mivel foglalkoznak, de a tetők építésével még csak a felszínt kapargatjuk.

A tervezéstől a befejező munkákig

A 2013-ban alapított családi vállalkozás az építőipar egy speciális részterületére, a szeglemezes tetőszerkezetek és a könnyűszerkezetes födémek tervezésére, kivitelezésére specializálódott. Mint az alapító-cégvezető Ferenczi Imre mesélte, a balatonszabadi székhelyű – de irodáját Siófokon működtető – Pikk Pakk Tetőt több mint 25 éves szakmai tapasztalattal a háta mögött, az ügyfelek legnagyobb megelégedésére, magabiztosan irányítja.

Emellett fontosnak tartotta kiemelni, hogy kizárólag kiváló minőségű alapanyagokkal dolgoznak, melyek mindegyike CE minősített, illetve teljes körű szolgáltatást nyújtanak, vagyis már a tervezéstől részt vesznek a projektekben, majd a gyártáson, szállításon és kivitelezésen túl akár a tetőszerkezetek befejező munkálatait is el tudják végezni a megrendelők igényei szerint. Mint Ferenczi Imre elmondta, ehhez elengedhetetlen a saját géppark, beleértve a szállítási és daruzási kapacitást is.

Meggyőző bemutatkozás a Jekko darutól

Hála az AXIÁL rugalmasságának a megrendeléssel, szállítással és finanszírozással kapcsolatban, a pókdarut már májusban birtokba vehette a balatonparti cég, hogy az idei építőipari csúcsszezonban a friss szerzemény már élesben bizonyíthasson. Bár látogatásunkkor az eszköz még csak néhány hónapja állt csatasorban, már bőven gyűlt vele tapasztalat, melynek során igazolhatta sokoldalúságát: emeltek vele nagyobb tetőket, dolgoztak magasabb épületeknél, és nehezebb terepen is lehetőségük volt tesztelni a tudását, ahol ugyancsak jelesre vizsgázott.

Mint a vállalkozás munkatársai elmondták, a szeglemezes tetők tartói általában nem nehezek, tehát a gép 3,2 tonnás maximális emelési kapacitásának sokszor csak a töredékét használják ki, viszont hatalmas plusz, hogy a segédgémmel több mint 17 méteres vízszintes kinyúlásra képes. Mi több, fél tonnán belül maradva akár menetelhet is a felemelt teherrel. Szintén elismerően szóltak az intelligens funkciókról és a rengeteg visszajelzésről, amit a tucatnyi beépített érzékelő alapján nyújt az apró daru. Hozzátették: már csak azért is érdemes volt a frissített modellt beszerezni, mert ezen a talpalók immár kilenc különböző pozícióban rögzíthetők az eddigi öttel szemben, ennél fogva aszimmetrikus beállítások is lehetségessé váltak.

Exit full screenEnter Full screen
previous arrow
next arrow
Exit full screenEnter Full screen
previous arrow
next arrow
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A süti (cookie) egy kisméretű fájl, amelyet a szerverünk küld és az Ön eszközén tárol. Általában egy személy azonosítására szolgál, amikor az adott személy csatlakozik egy webhelyhez. További információért olvassa el Adatkezelési tájékoztatónkat.