CÉLEGYENESBEN a
Sagrada Família ÉPÍTÉSE

CÉLEGYENESBEN a
Sagrada Família ÉPÍTÉSE

Néhány évtizede még hihetetlennek tűnt, de lassan befejezéséhez közeledik a barcelonai Szent Család-templom (katalánul Sagrada Família) építése, melyhez nemrég két új toronydaru is a helyére került.

„A Szent Család-templom a modern Katalónia jövőjét testesíti meg” – nyilatkozta élete főművéről Antoni Gaudí építész. A mester pedig nem tévedett: épp úgy, ahogy Párizs jelképe az Eiffel-torony, vagy Rómáé a Colosseum, a Sagrada Família mára Barcelona városának elsőszámú szimbólumává vált. Sőt, miután maga mögé utasította a madridi Pradót és a granadai Alhambrát, a Jövő Templomának is nevezett bazilika nagyjából két évtizede egész Spanyolország leglátogatottabb idegenforgalmi látnivalója is. Azonban az épület legalább ilyen híres (vagy inkább hírhedt) arról, hogy az igen összetett kialakítás és a horribilis költségek miatt 1882 óta tartó építése a mai napig sem fejeződött be.

2024 viszont jelentős fordulópontnak ígérkezik a munkák terén, amit az is jelez, hogy nemrég két új toronydaru is szolgálatba állt a helyszínen. Mint korábbi cikkünk is remekül példázza, a Liebherr számára korántsem ismeretlenek a műemléképületeknél végzett daruzási munkák, és a Sagrada Família kivitelezői is a német daruspecialistához fordultak segítségért. Alapos mérlegelés után a választás a 710 HC-L 32-64 Litronic és a 125 HC-L modellekre esett, mivel billenőgémes kialakításuk miatt jól megférnek a környező építmények mellett, illetve rugalmasan képesek igazodni a munkaterület sajátosságaihoz.

A vég kezdete?

Mint a Liebherr toronydaruit forgalmazó spanyol vállalat, a Grúas Cerezo vezetője megjegyezte, az országban még soha nem végeztek hasonló léptékű munkát billenőgémes darukkal, ami kiemelt figyelmet követel, hiszen a munkaterületen nincs helye a legkisebb hibának sem. A hasonló daruk alkalmazása számos előnnyel jár, mert a kedvező emelési jellemzők mellett a gém billenő mozgásának köszönhetően szűk helyen is hatékonyan vethetők be.

A daruk által végzett munka komoly mérföldkövet jelent a kivitelezésben, így a 100 százalékos készültség is elérhető közelségbe került. A tornyok és a bazilika szerkezetének építése 2026-ra, vagyis Antonio Gaudí halálának százéves évfordulójára készülhet el, az aprólékos befejező- és díszítő munkák pedig 2034-ig érhetnek véget, pontot téve a Sagrada Familia másfél évszázadon át húzódó építésének végére.

Képek: Liebherr, Basílica de la Sagrada Família / Facebook